A Polis Könyvkiadó Kft.

 1992-ben alakult román-magyar vegyesvállalatként, a Kriterion Könyvkiadó néhány akkori munkatársának, valamint a budapesti József Attila Alapítványt képviselő Szeredi Pálnak a részvételével.

Működésének immár több, mint 26 éve közel 400 kiadványt jelentetett meg, túlnyomó részt önállóan, de olykor hazai illetve magyarországi kiadókkal társulva. Könyveit - néhány kivételtől eltekintve - magyar nyelven jelentette meg.
A kiadó vezetője, kiadványai nagyobb részének szerkesztője kezdettől fogva Dávid Gyula, mint terjesztő, a kiadó belső munkatársa volt 2000-2006 között Géczi A. János, mint szerkesztő 2002-2008 között Demény Péter, ügyvezetője 2014-től Kozma Csaba.
Működésének első szakaszában, a kilencvenes évek végéig a magyaroszági könyvbehozatal és önálló kereskedelmi tevékenység is profiljába tartozott, utóbb hazai és magyarországi kereskedelmi partnerek felé csak saját könyveit forgalmazza. Rendszeresen jelen van a hazai és magyarországi könyvvásárokon.
Kiadványaink témakörébe az eredeti hazai szépirodalom mellett magyar klasszikusok, az erdélyi múlt örökségét feltáró történelmi, művészet- és művelődéstörténeti munkák, irodalomtörténeti kiadványok, dokumentumkötetek, az első időszakban gyermekkönyvek tartoznak. Különös figyelmet fordítottunk az erdélyi irodalmi örökség korábban kitagadott értékei felé: a kilencvenes évek közepétől Bánffy Miklós, illetve Reményik Sándor műveit előbb kisebb válogatásokban, majd a budapesti Balassi illetve Luther és Kálvin Kiadókkal közös, filológiailag is megbízható életműsorozatokban jelentetjük meg.
Meghatározó a kiadó munkásságában a tartalom és a grafikai-nyomdai kivitel igényessége. Könyvei grafikai arcélének egysége és művészi színvonala a kiadó grafikus-könyvtervezőjének, Unipan Helgának köszönhető.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el